A tájházról bővebben

 

A Tájház története

Sióagárd egyetlen országos műemléki védelem alatt álló népi építészeti épületét 1972-ben vásárolta meg a Községi Tanács. A házat a tulajdonos szülei vásárolták az 1890-es évek végén. Az 1720 óta vezetett anyakönyvben 1820-as bejegyzéssel már szerepel a ház, de ekkor még Hideg utca néven. Az épület fennállása óta több házszámon jelent meg. Először mint Agárd 122, majd az utcaelnevezések után Hideg utca 192. 1907-ben átkeresztelték az utcaneveket, ekkor Zrínyi utca 192-es bejegyzésre változott. Pár évvel későbbtől, az újbóli átszámozást követően, a mai napig is Zrínyi utca 31-es számon tartják nyilván.

 


 

A Tájház a restaurálás után 1983 május 1-én nyílt meg, hogy bemutassa a régi paraszti élet emlékeit, hagyományait. A ház berendezése, a kiállított tárgyak tanúsítják Sióagárd egyedi, a környező tájegységektől, a Sárköztől eltérő ízlését, különálló és jellegzetes módon fejlődő népművészetét.

 


 

A Tájház építése

A ház falai polyvával kevert sárból készültek úgy, hogy a fal szélességének megfelelően mindkét oldalon bizonyos magasságú zsalut készítettek fából, és a polyvás sármasszával a zsalu közét megtöltötték, letaposták és döngölték. A zsalut folyamatosan emelték, míg a kellő magasságot el nem érték.

 


 

Az ablak- és ajtónyílásokat utólag vágták ki, és a nyílászárókat utólag helyezték el, majd ezt követően sötétbarnára festették.

 


 

A tetőszerkezet fáját a közeli erdőből vágták ki. A fát hántolás után gyalulatlanul, egy kis részét négyoldalt lefaragva építették be. A beépítést megelőzően a fát megégették, hogy tartósabb legyen.

A tetőfedéshez a nádat a falu határából hozták, és a faluban élő nádazó mesterekkel készítették el.

 


 

A Tájház helyiségei

Az épület „esőház” -ból (első szobából),  szabadkéményes konyhából és „kisház” -ból (lakószobából) áll, melyhez közvetlenül csatlakozik a fészer és az istálló.

 

„Esőház”

A Sióagárdi Tájház „esőházát” régen nem használták. Berendezése a „banyakemence,” ágy, „kaszli”.

A kemence vályogtéglából rakott, alul köríves, felül négyszögben végződött és lapos volt. Ezt a tetőt sütőnek hívták, mert ide rakták a szárítani való dolgokat. A kemence körül négyszögletes fapadka helyezkedik el.

A kaszli világos, vagy sötétbarnára festett alacsony, kisméretű bútordarab. Felül egy fiókkal, alul kétajtós rakodó résszel. Szőttesek, fehérneműek és apróbb holmik tárolására szolgált.

 

 

A szobában az ablak előtt áll az asztal sarokpaddal és két székkel. A kaszlin és a falon elhelyezett imakönyv, rózsafüzér, kereszt, szentképek mind arról tanúskodnak, hogy a sióagárdiak mélyen vallásos emberek voltak.

 


 

Konyha

A konyha berendezéséből, a főző- és tárolóedényekből megismerhetjük étkezési szokásaikat. A szabadkéményen állnak a főzőfazekak, mángorló és sodrófa. Fölöttük szita, cilinderes lámpa, szakajtó. A pilléren tányérok. A konyha bal sarkában vizespad.

 


 


 

„Kisház”

A konyhából nyílik a „kisház” (lakószoba), amelyben ágy, sarokpad, asztal foglal helyet. Az ágy végében látható a háromszög alaprajzú házilag készült „kaszli”. A szoba egyik sarkában a tűzhely áll. A falat családi képek és szentképek díszítik.

 


 

            Padlás

 


 

            Melléképület, góré

Az utcafronttal párhuzamosan, a lakóépülettől délre található a melléképület és a góré. A melléképület a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület székhelye, az épületrészt 2009-ben az egyesület az önkormányzat közreműködésével felújította. 

 


 

            Fészer, istálló, disznóól

A főépülethez közvetlenül kapcsolódik a fészer és az istálló.

A melléképülettel párhuzamosan, az udvar végében helyezkedik el a fából készült disznóól. A gazdasági épületek az állattartási szokásokat mutatják be.